Amikor kialszik a fény / Lights Out [2016]

Párperces rövidfilmből egész estés mozit készíteni elég bátor próbálkozás, sokan bele is buknak. A Lights Out című kis szösszenet elég félelmetes és egyben eredeti élmény volt a röpke kis idejével, szinte adta magát egy másfél órássá duzzasztott horror, és nem is kellett olyan sokat várni: idén megérkezett. De sajnos nem ez törte meg a sémát...


Bár túlzás lenne kijelenteni, hogy a Lights Out rossz lenne, mert összességében nagyon is korrekt darab: a probléma ott burjánzik ki, hogy maga az alapötlet teljesen elveszik minden más mellett. Kapunk ügyes megoldásokat, parádés nyitójelenetet, és hellyel-közzel azért igyekszik belénk fagyasztani a szart - de ismét bebizonyosodott, hogy amit egyszer valaki három percben álmodott meg, az 80 percben nem kifejezetten működőképes.

A történet szerint van egy démon, amely csak a sötétben képes létezni, ha felkapcsolod a villanyt, elillan. Ez az entitás száll meg egy családot: végez az apával, majd teszi pokollá a pszichiátriát is megjárt anya életét. Itt lép a képbe a rég nem látott lánya, akiben szikrázni kezdenek a nagy testvéri ösztönök, miután kisöccse képtelen megmaradni otthon anyjukkal a nem kívánatos lakó miatt.


Bár a Lights Out az átlag felhozatal mellett tipikusan olyan horror, amiért a papírforma szerint össze is tehetnénk mindkét kezünket, hiszen minden megvan benne, de nem egy olyan évben, ahol volt egy Démonok között 2, vagy, hogy jobbat mondjak: egy Vaksötét. Máskor simán beleillene az éves horror-különlegességekbe, mint volt a közelmúltban a The Babadook, esetleg a Valami követ - és bár ezek is mind jobb filmek, de valljuk be, sok szart öntenek 'horror' címszóval az ember fejére.

Többnyire a színészek is teszik a dolgukat, kifejezetten rossz alakítást egyikükre sem lehet ráfogni, és maga a démon is meglehetősen para, de a filmnek egyetlen nagyon fontos feladata lett volna, amit nem teljesített: mégpedig az, hogy az utolsó képkocka lepergésével a néző ne legyen képes megmaradni egy sötét szobában és azonnal a villanykapcsoló után rohanjon - jobb esetben még a film felénél felkapcsolja azt ijedtében. Ez a hatás viszont elmaradt, mert a Lights Out inkább marad egy egyszeri megnézésre ítéltetett, korrekt, érdekes, mintsem beszaratós horror.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.