Argo 2 [2015]

Balogh Tibi (Kovács Lajos) tíz év után szabadul a börtönből. Egy balszerencsés véletlen folytán hamar felveszi vele a kapcsolatot a legendás nindzsa, Fekete Lótusz, azaz János szán (Kulka János és igen, tényleg János szán a neve a filmben), hogy a sleppjével lopja el a világ első floppy diskjét, amely történetesen Budapesten van. Tibi összeszedi a brigádot, akik természetesen még azt sem tudják, hogy néz ki egy floppy lemez. A többit ki lehet találni.

Immár 12 éve, hogy Balogh Tibi és a bandája, Bodri, Tyson és Psycho betámadták az országot. Árpa Attila 2004-ben egy kicsit mást alkotott, amely bizonyos körökben kisebb kultusszá nőtte ki magát. A folytatás hosszú évekig váratott magára de végül csak megérkezett.

Az Argo 2 felemás érzéseket váltott ki belőlem. Egyrészt biztonsági játszmát űz, nagyon próbálja majmolni az első részt, nem csak szituációkban, de verbálisan is megidézi azt és ezzel sajnos okoz néhány erőltetett pillanatot. De - és most jön a lényeg - közben mégis szórakoztató. Ugyanazok a szerethető hülyék vállalnak el egy újabb melót, mindenki hozza a formáját: Tibi a főnök, Tyson az üresfejű, agresszív állat, Bodri a kis visszahúzódó, folyton ódzkodó típus, Psycho pedig... a csendes gyilkos. Az ember pontosan tudja, mire számítson tőlük, a négy színész pedig maximálisan visszahozta karakterüket.

Valljuk be, az első rész sem volt jó film, egyszerűen csak piszkosul suttyó mentalitással bírt és ezzel okozott felejthetetlen pillanatokat, amikért nem tudok eléggé hálás lenni Árpa Attilának. Itt sem beszélhetünk filmtörténeti mérföldkőről, pusztán proli karakterektől, idétlen helyzetekben. Lényegében teljesíti a film a felé támasztott elvárásokat, csak valamivel tompább élményt sikerül kicsikarni, amit tényleg önfeledt dolog nézni, de sajnos csak az első rész árnyéka lehet.

Az akciójelenetekkel felemás érzéseim vannak. Egyrészt minőségien vannak elkészítve, főleg elektronikus zenére megy a véres hentelés. Van, hogy lengén öltözött csaj gyakja le az ellenfeleket, de Árpa Attila itt sajnos túlzásokba esett a lassításokkal. Egy darabig még rendben van, de amikor egy visszapillantó tükör összetörése is naaaaaagyoooon beeeee vaaaaan laaaassííííítvaaaaaa, akkor már érzed, hogy kicsit túl van tolva a dolog és kezd sok lenni.

Ilyen az, amikor az egyik szemed sír, a másik pedig nevet. Jól szórakoztam, de mindvégig ott motoszkált a fejemben, hogy 2004-ben sokkal, de sokkal derűsebb pillanatokat éltem át, majdhogynem ugyanilyen eszement szituációkban, ugyanezekkel a hülyékkel. De még így sem tudok senkit elriasztani, akinek bejött az első rész.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.