Steve Jobs [2015]

A Steve Jobs nem a klasszikus életrajzi film sémáját követi. A kétórás játékidő ugyanis három szegmensre van osztva, a Macintosh, a NeXT és az iMac termékbemutatók előtti 30-40 perceket láthatjuk, a kulisszák mögött. A feszültség tapintható, az utolsó simítások vannak csak hátra, miközben mi mégis egy teljes mértékig átfogó képet kapunk magáról Steve Jobs-ról. Hogy lehetséges ez? Nem kisebb név dolgozott a forgatókönyvön, mint Aaron Sorkin (Egy becsületbeli ügy, Pénzcsináló, A közösségi háló), aki aztán pontosan tudja, mi fán terem az írás. Nem csak a pattogó és egyben frappáns párbeszédeknek, de a történetírásnak is nagy mágusa Sorkin, aki most is azt a színvonalat hozta, amit a néző elvár tőle.

Voltaképp ebben rejlik a Steve Jobs ereje: a dialógusok szinte egy pillanatra sem hallgatnak el és miközben folynak az előkészületek, Jobs életéből sorban bukkannak fel különböző emberek: Steve Wozniak (Seth Rogen), John Sculley (Jeff Daniels), Jobs volt felesége, Chrisann Brennan (Katherine Waterston), valamint lányuk, Lisa (Makenzie Moss, Ripley Sobo és Perla Haney-Jardine). Mindeközben mindvégig ott van hősünkkel Joanna Hoffman (Kate Winslet), az Apple marketingese, aki emberileg is próbálja támogatni Jobs-ot.

Minden mondatnak jelentősége van, mindegyikkel egy kicsit jobban megismerjük magát az embert, míg végül, amint lecseng a két óra, mi nem csak magát az embert ismerjük meg, de a kis mozaikdarabkákból (ehhez persze segítségünkre van néhány visszaemlékezés is) 1998-ig egy egészen átfogó képet kapunk az addigi életútjából. Igazi írói bravúr ez, de hát ezért imádom Sorkin-t: egy pillanatig sem volt esélyem unatkozni.

A filmet sokan úgy jellemeztek még látatlanban is, hogy "a jó Jobs-film", tekintettel arra, hogy az Ashton Kutcher főszereplésével készült jOBS úgy sikerült, ahogy. A Steve Jobs elkészülése nem volt egy sétagalopp: rendezők, főszereplő színészek adták át egymásnak a helyet, még David Fincher, Christian Bale és Leonardo DiCaprio neve is felmerült annak idején. Végül Danny Boyle dirigálta le a produkciót, amelyben a címszereplőt Michael Fassbender formálta meg. Azért valljuk be, ez sem egy rossz kaszting, sőt! Fassbender hozza, amit kell, de a mellékszereplőkre sem lehet panasz: Seth Rogen ritkán jó, de akkor nagyon, most pedig Woz szerepében szintén bebizonyította, hogy nem csak betépve képes saját magát alakítani. Kate Winslet úgyszintén remekel, ahogyan Jeff Daniels is kiváló.

Bár nincs szó Jobs gyermekkoráról, sem az Apple megalakulásáról, de mint már mondtam, ez nem is egy szokványos életrajzi film, ám pont ettől lesz lehengerlő. Köpni-nyelni nem tudtam, csak azonnal újra akartam nézni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Közelebb / Closer [2004]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]