Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér / Star Wars: Episode VI - Return of the Jedi [1983]

Sokan a trilógia leggyengébb darabjaként tartják számon az 1983-mas Jedi visszatért. Kiskorunkban szerettük, jöttek az ewokok, de mai szemmel nézve tényleg szomorúan kell megállapítanunk, hogy a lezárás bizony nem sikerült éppen a legjobbra. A Birodalom visszavág egészen magasra tette a lécet, amit megütni embertelen munka lett volna, de minek erőlködni, amikor a siker szinte borítékolható?

Persze túlzás, hogy nem erőlködtek, egész egyszerűen egy sokkal lazábbra vett epizóddal van dolgunk. Nem lehet elvenni tőle, hogy megvannak a maga nagy jelenetei, amelyek egy életre beégnek a Star Wars fanok retinájába, azonban történet szempontjából kissé kiütközik a lustaság. Nehézkesen indul be a gépezet, nagyjából a közepén még le is ül kicsit, az Endor bolygó egyes jelenetei pedig kissé kilógnak, de nem a jó értelemben. Igen, itt az ewokokra gondolok, mintha Lucasék próbáltak volna hatni a legkisebb közönségre is. Ezt a hozzáállást a Baljós Árnyakkal még inkább sikerült fokozni, de ott már nagyon átestek a ló túloldalára, ahhoz képest a Jedi visszatér még mindig egy mestermunka.

Feltűnik Az uralkodó, aki egy nagyon üde színfoltja a filmnek. Az Ian McDiarmid által alakított karakter a Galaxis legsötétebb figurája: az abszolút boss, aki még Vader felett is áll. Kinézete a mai kor gyermekének talán túlságosan tipikusnak tűnhet, de mi anno nem kicsit tojtunk be tőle: a puszta megjelenésével sugároz belőle, hogy ő itt a leggenyább főmufti, vele nem érdemes szarakodni, jobb behódolni. Mindehhez főleg McDiarmid alakítása is nagyban hozzájárul.

A finálé úgyszintén emlékezetes: kellően izgalmas, feszült és pörgős, miközben a drámai hatás sem marad el Vader és Luke részéről. Természetesen vannak videók, amik ezt egy pillanat alatt képesek tönkre zúzni, hogy a következő újranézésnél már inkább nevessünk. De tény, hogy a végére sikerült odatenni magukat, a több szálon zajló finálé tökéletesen emlékeztet minket a trilógia korábbi, jobb pillanataira, sőt, büszkén odatehető melléjük.

A Jedi visszatér egy kissé kényelmes lezárás, de még így is két ujjal pöcköli el az előzmény trilógia bármelyik részét. Önmagában értékelve egy kellemes darab, de A Birodalom visszavág után elég komoly mélyrepülés. Szeretjük, rajongunk érte, de kicsit keserű a szájíz, amit maga után hagy.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Final Cut - Hölgyeim és uraim [2012]

Top 10: Egyhelyszínes filmek

Stephen King: Az / It [1990]

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]