Willow Creek [2013]

Kelly és Jim, az ifjú pár a férfi unszolására fognak egy kamerát, majd nekivágnak Willow Creek-nek, a helynek, ahol állítólag többen látták a Nagylábút. Hajtja őt a hírnév, hogy talán lencsevégre kaphatja, és még szkeptikus párja sem tántoríthatja el a nagy ötletétől. Interjúkat készítenek helybéli emberekkel, majd sátrat vernek abban a bizonyos erdőben.

Tegyük fel, hogy a Willow Creek-nek valamikor lesz egy magyar kiadása, és a fordítók a filmet látva (tudom, sokszor mintha nem is látták volna, de tegyük fel), nagy fejvakarások közepette rávágják: Ideglelés a Nagylábúval. Én pedig azt mondom, hogy legyen akármennyire elcsépelt magyar cím, de teljesen jogosan lehetne ráaggatni. A Willow Creek ugyanis szinte egy az egyben az Ideglelés, boszorkány helyett Nagylábúval.

Elszánt csoport helyett egy fiatal pár vág neki ugyan, de itt is meginformálnak embereket, akik helybéli legendákat, esetleg személyes történeteket mesélnek. Találkoznak olyannal, aki nem hisz benne, de egy ponton még óva is intik őket. Aztán irány az erdő, ahol is kénytelenek letáborozni. Idővel pedig még el is tévednek. Igen, a Willow Creek egy újabb legenda-vadász, found footage horror, amely nem újítja meg a műfajt, és nem fog kultstátuszba kerülni.

DE!

És ez most egy hatalmas nagy "de", ha másért nem is, ezért érdemes rászánni az időt. Egy abszolút csúcspont, körülbelül negyedórás jelenet, amelyben garantáltan nem fog csalódni az ember. Történik ugyanis, hogy Jim és Kelly éjjel alszanak a sátorban, majd zajokra ébrednek. Hogy legyen némi fény, bekapcsolják a kamerát, amely mindvégig őket veszi. Ők pedig fülelnek. Apróbb neszek, recsegő gallyak, kopogások, hangok. Egyszer távol, máskor viszont nagyon közel. A néző pedig velük együtt hegyezi a fülét és felejt el levegőt venni. Ilyen az, amikor a nulla pénz mellé szorul némi kreativitás, és tényleg bárki letudná forgatni, de valamiért mégis elképesztően para tud lenni. Hiába húzzák el talán túl hosszúra is ezt az egy snittes jelenetet, mégis nagyon rálehet függni, amikor ilyen mértékig képes fokozni a hangulatot, az izgalmas, a zsigeri félelmet.

Hogy végül meglátjuk-e a Nagylábút, nem árulom el, maradjon meglepetés. Összességében csak és kizárólag horror fanoknak javasolt a Willow Creek, de nekik is csak azért, mert rövid, és hiába minden sablon és a hosszas felvezetés, azért párszor a frászt tudja hozni az emberre.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

The Poughkeepsie Tapes [2007]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Top 10: Found Footage filmek

Top 100 Joint: #30-21.