Fantasztikus Négyes / Fantastic Four [2015]
Micsoda híre volt ennek a filmnek, te jó ég! Kapott hideget és... hideget, minden oldalról, a közönség és a kritikusok is egyöntetűen hangoztatták nemtetszésüket. És nem, túlnyomó részt nem csak azért, hogy "höhh, fekete a Fáklya, ezegyszarbazdmeg", hanem tényleg beigazolódtak a vészjósló előjelek, amelyek már a forgatás közben szivárogtak ki. Josh Trank, a független filmes rendező alaposan összerúgta a port a stúdióval, állítólag nem volt vele könnyű dolgozni, voltak utómunkálatok, a vágószobából pedig szó szerint kizárták. És itt van, megkaptuk. A végeredmény pedig...
Nem jó. Nagyon nem. Az igazat megvallva az expozíció közben nem igazán értettem, mire fel ez a nagy balhé. Teljesen korrekten indult, még ha nem is olyan színvonalon téve ezt, mint bármelyik más Marvel-történet, de teljesen lekötött. A dolog ott kezdett gyanús lenni, amikor már vészesen közeledtünk a játékidő feléhez (csak úgy mellékesen: 99 perc a film), de hőseink még mindig nem jutottak hozzá képességeikhez. Körülbelül az 50. percnél végül ez is megtörténik, és ez volt az a pont, amikor az egész produkció szépen, precízen kezdett a darabjaira hullani.
Valahol jó ötletnek tartottam, hogy a fiatalok képességeiket inkább amolyan átoknak, tehernek tartják, mintsem lehetőségnek, és szeretnének ettől megszabadulni. A gond az, hogy ez is csak említés szinten volt kifejtve, hiszen sietni kellett: basszus, mindjárt vége a filmnek. Kapkodtak, amennyire lehetett a második felében pedig annyi dolog történik, amennyi máshol kitenne egy komplett filmet.
A legnagyobb tökönszúrás pedig az volt, amikor már csak húsz perc volt vissza a filmből, és végre valahára megjelent a főgonosz.
Innentől nem kérdés, hogy vele csak egy boss-fightra futja. Megtudtuk ki ő, mit akar, elintéz pár statisztát, majd a négy fantasztikus szuperhős a nyomába ered. Összefognak, hiszen ahogy azt egy epikusnak szánt, de annál röhejesebb jelenetben kimondják: együtt erősebbek vagyunk nála. Szépen lezúzzák és hazamennek.
Hiába hurrogták le sokan előre a színészeket, őszintén szólva senkivel sem volt problémám. Nyilván nem ez a film, amellyel életük alakítását pakolhatják le az asztalra, de úgy körülbelül mind a négyen bizonyítottak már itt-ott, főleg Michael B. Jordan és Miles Teller. Ilyen az, amikor a remek, fiatal színészek nagy lelkesedéssel vágnak neki egy Marvel-filmnek, látva, hogy mennyire fut a szuperhősök sikere, és balszerencséjükre pont egy ilyen összecsapott produkcióban kötnek ki.
Mert ez a legjobb szó a Fantasztikus Négyesre: összecsapott. Ha az első felében nem is érződik annyira, a második félidőre teljesen elromlik a film, úgy konkrétan egyik percről a másikra lesz rosszabb. Volt benne potenciál, itt-ott elszórva, nagyon halványan, de átjöttek az apró ötletek, az azonban még az egyszeri moziba járónak is simán leesik, hogy itt bizony bajok lehettek a forgatáson. Hogy ez most Josh Trank hülyesége, vagy a stúdió rövid póráza miatt alakult így, azt nem tudni. Mindegy is, hiszen ezt kaptuk, ezzel kell beérni.
Nem jó. Nagyon nem. Az igazat megvallva az expozíció közben nem igazán értettem, mire fel ez a nagy balhé. Teljesen korrekten indult, még ha nem is olyan színvonalon téve ezt, mint bármelyik más Marvel-történet, de teljesen lekötött. A dolog ott kezdett gyanús lenni, amikor már vészesen közeledtünk a játékidő feléhez (csak úgy mellékesen: 99 perc a film), de hőseink még mindig nem jutottak hozzá képességeikhez. Körülbelül az 50. percnél végül ez is megtörténik, és ez volt az a pont, amikor az egész produkció szépen, precízen kezdett a darabjaira hullani.
Valahol jó ötletnek tartottam, hogy a fiatalok képességeiket inkább amolyan átoknak, tehernek tartják, mintsem lehetőségnek, és szeretnének ettől megszabadulni. A gond az, hogy ez is csak említés szinten volt kifejtve, hiszen sietni kellett: basszus, mindjárt vége a filmnek. Kapkodtak, amennyire lehetett a második felében pedig annyi dolog történik, amennyi máshol kitenne egy komplett filmet.
A legnagyobb tökönszúrás pedig az volt, amikor már csak húsz perc volt vissza a filmből, és végre valahára megjelent a főgonosz.
Innentől nem kérdés, hogy vele csak egy boss-fightra futja. Megtudtuk ki ő, mit akar, elintéz pár statisztát, majd a négy fantasztikus szuperhős a nyomába ered. Összefognak, hiszen ahogy azt egy epikusnak szánt, de annál röhejesebb jelenetben kimondják: együtt erősebbek vagyunk nála. Szépen lezúzzák és hazamennek.
Hiába hurrogták le sokan előre a színészeket, őszintén szólva senkivel sem volt problémám. Nyilván nem ez a film, amellyel életük alakítását pakolhatják le az asztalra, de úgy körülbelül mind a négyen bizonyítottak már itt-ott, főleg Michael B. Jordan és Miles Teller. Ilyen az, amikor a remek, fiatal színészek nagy lelkesedéssel vágnak neki egy Marvel-filmnek, látva, hogy mennyire fut a szuperhősök sikere, és balszerencséjükre pont egy ilyen összecsapott produkcióban kötnek ki.
Mert ez a legjobb szó a Fantasztikus Négyesre: összecsapott. Ha az első felében nem is érződik annyira, a második félidőre teljesen elromlik a film, úgy konkrétan egyik percről a másikra lesz rosszabb. Volt benne potenciál, itt-ott elszórva, nagyon halványan, de átjöttek az apró ötletek, az azonban még az egyszeri moziba járónak is simán leesik, hogy itt bizony bajok lehettek a forgatáson. Hogy ez most Josh Trank hülyesége, vagy a stúdió rövid póráza miatt alakult így, azt nem tudni. Mindegy is, hiszen ezt kaptuk, ezzel kell beérni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.