Mélyütés / Southpaw [2015]

A boxoló Billy Hope (Jake Gyllenhaal) nagy bajnok a ringben, a magánéletben pedig szerető férj és jó apa. Karrierje a csúcson, konkrétan megvan mindene, amiről csak álmodhat. Mígnem egy este, az őt provokáló boxolóval való összetűzés során elsül egy fegyver, amely eltalálja feleségét. A megözvegyült Billy zülleni kezd, melynek következtében lányát is elveszik tőle. Az egykori nagyágyú, Tick Wills (Forest Whitaker) edzőtermébe kezd járni, aki munkát ajánl neki. A férfi minden erejével azon lesz, hogy talpra álljon és visszaszerezze kislányát.

Sportfilm személyes tragédiával megspékelve? Bukás és felemelkedés sztori? Láttuk már, láttuk már, nem is egyszer. Azonban a Southpaw már csak azért is felkeltheti az ember figyelmét, mert Antonie Fuqua (Training Day) rendezte, Kurt Sutter (Sons of Anarchy) írta, a főszereplőt pedig a mostanság egyre jobb és egyre meggyőzőbb alakításaival előrukkoló Jake Gyllenhaal alakítja. Igen, minden adva volt, de a Southpaw sajnos mégsem lett olyannyira kiemelkedő, mint azt vártuk.

A film tulajdonképpen egyik sablont pakolja a másik lerágott csontra. A főhős elbukik, kicsúszik a lába alól a talaj. Lezüllik, mindene odalesz, az otthonba küldött lánya látni sem akarja, ő azonban mégsem adja fel. És ha már az eredetiségtől mentességet szajkózom, akkor gondolom kitalálhattátok, hogy a mindent eldöntő, végső csatát végül kivel vívja meg. Igen, vele. A Southpaw semmi, de semmi újdonságot nem tartogat a tarsolyában, ami nagy kár, mert mindeközben mégis megvannak az erős pillanatai.

Igen, van, amikor a dráma hiába tűnhet elcsépeltnek, mégis lesz hatása. Átérzed, megragad és nyomot hagy. Láttad már párszor, mégis tudja a dolgát. Amikor a történet a már annyiszor kitaposott ösvényről még véletlenül sem lép le, de sikerül olyan kaliberű jelenetet komponálni belőle, hogy erős túlzással, de a szusz is megáll benned. Mindez pedig egyrészt Antonie Fuqua érdeme, de közben Kurt Sutter sara. Egy teljesen klisés forgatókönyv, amelyből a rendező megint kihozta a maximumot. Ennyire futotta belőle, sok rendező ezt elég rendesen eltolta volna.

Ami a színészeket illeti: Gyllenhaal egyszerűen lehengerlő. Nincsenek rá szavak, nagyrészt neki is köszönhető, hogy a Southpaw egy ennyire átérezhető film. Elképesztően odateszi magát, kortársai közül mostanság egyre jobban emelkedik ki. Rachel McAdams-nek ugyan kevés szerep jut, és nem is tud annyit bizonyítani, mint a többiek, de amíg jelen van, addig semmi gond nincs vele. Forest Whitaker végre megint egy igazán jó szerepben látható, azonban 50 Cent... na azt remélem eltudjátok képzelni.

Így lesz a Southpaw egy teljesen kiszámítható, mégis erős alkotás. Nem lesz klasszikus, nem fogjuk emlegetni, és valószínűleg az év végi toplistámban sem lesz megemlítve, de abban a két órában, amíg tart, igenis sikerül lekötnie, megfognia, és egyszer-kétszer megállítania benned az ütőt. Nem gondoltam volna Sons of Anarchy rajongóként, hogy valaha ilyet mondok, de nagy kár, hogy Sutter kapta a forgatókönyvírói posztot.