Charlie Wilson háborúja / Charlie Wilson's War [2007]

Miután a szovjet csapatok a hetvenes évek végén bevonultak Afganisztánba, a texasi képviselő, Charlie Wilson (Tom Hanks) egy ottani menekülttáborban tett látogatása után úgy dönt, ez így tovább nem mehet: a ruszkiknak pusztulnia kell! Ehhez azonban fegyverek kellenek, amihez elsősorban pénzre van szükség, azt pedig nem olyan egyszerű megszerezni.

Aaron Sorkin, Aaron Sorkin és még egyszer: Aaron Sorkin! Aki otthon van a filmek és sorozatok világában, annak ismerősen csenghet a neve. Igen, ő az az ember, aki a pattogós párbeszédekért, a szövevényes sztorikért felel: aki bármilyen dialógust képes úgy megírni, hogy csüngj a karakterek szavain. Aki remekül keveri a kártyákat, hogy aztán amikor kiteríti őket, belőled egy igazán elégedett csettintést hozzon ki a végeredmény.

A Charlie Wilson háborújának ugyanis a Sorkin által írt forgatókönyv a legnagyobb erénye, pont a fent említett pozitívumok miatt - és ezen jóságok minden általa írt szkriptben előfordulnak. Itt sincs másképp: a film lényegében arról szól, hogyan próbál egy képviselő a pártfogóival pénzt szerezni, de hála a kiváló írói munkának egy olyan mozi kerekedik ki belőle, amit valóban öröm nézni. Nem ül le egy pillanatra sem, elképesztő kreativitással mutatja be a szereplőket. Úgy ismerjük meg őket, hogy semmit nem rágnak a szánkba, már az első percekben "otthonosan mozogsz" a filmben, mint néző.

Maga a film nem más, mint egy ízig-vérig politikai szatíra. Noha a témája nem kimondottan habkönnyű, de Sorkin, illetve a rendező, Mike Nichols olyan elánnal rakta össze mindezt, hogy egyáltalán nem megterhelő, sokkal inkább szórakoztató. Kicsit erősen hangozhat, de nem túlzok: a Charlie Wilson háborúja néhol ugyan elszörnyűlködtet pár percre, de megmosolyogtató pillanatokból mégis több akad.

Tom Hanks parádés, amit leművel a szeszélyes, kissé lazább életű képviselő szerepében, de szegény Philip Seymour Hoffman legalább ennyire erőset játszik. Amy Adams gyönyörű, és bár én személy szerint nem vagyok egy Julia Roberts rajongó, de nagy szerencséjére nem szerepel túl sokat, de abban a cirka negyedórában tényleg jól alakít.

Azért széles közönségnek nem ajánlott, inkább aki vevő egy kis Dr. Strangelove-féle mentalitára. Nem ér fel hozzá, de nem is akar. Elmesél egy megtörtént esetet, azt viszont úgy, hogy 100 perc volt-nincs. Aki pedig ismerkedni akar az általam már annyit istenített Sorkin munkásságával, az az Egy becsületbeli ügy mellett ezzel a filmmel kezdjen.