Vissza a jövőbe / Back to the Future [1985]

Fluxuskondenzátor, Delorean, 1,21 gigawatt. Mi pedig rávágjuk: Vissza a jövőbe. A film pont a mai napon ünnepli harmincadik születésnapját.






Bob Gale egy napon megtalálta apja porosodó évkönyvét a padláson, majd átlapozva azt rájött, hogy az öreg nem volt egy barátságos természet fiatal korában. Miután elgondolkozott azon, hogy milyen lehetett volna, ha egy suliba járnak és haverok lennének, megszületett fejében a Vissza a jövőbe című film egy nagyon korai ötlete.

Marty McFly, mint minden átlagos, nyolcvanas évekbeli tinédzser egy öreg tudóssal haverkodik és beszélnek meg éjszakai találkozókat a parkolóban. Az egyik ilyen találkozón a Doki elmondja a fiúnak, hogy autójából egy időgépet csinált. Csakhogy ehhez némi plutóniumra volt szüksége, amelyet terroristáktól csent el, akik meg is jelennek pillanatokon belül. A Dokit lelövik, Marty pedig az időgéppel próbál menekülni, azonban elérve a 88 km/h sebességet visszamegy 1955-be. Itt véletlenül meghiúsítja szülei első találkozását, majdani édesanyja pedig Marty-ba lesz szerelmes. Nincs mese, rendbe kell hozni a dolgokat, ehhez pedig a Dokira is szükség van.


A Vissza a jövőbe esetében méltán beszélhetünk időtálló klasszikusról. A Columbia Pictures bánhatja, hogy elutasította a filmet, és azt tanácsolta a készítőknek, hogy ezzel a sztorival inkább a Disney-nél kopogtassanak. A forgatás alatt még Paradox címen futott, később majdnem Spaceman From Pluto lett a címe, sőt, hetek teltek el, amire rájöttek, hogy a főszerepre eredetileg leszerződtetett Eric Stoltz mégsem lesz az igazi. Így került a képbe végül Michael J. Fox, aki már sokkal inkább belepasszolt a képletbe. Nem beszélve arról, hogy időgép gyanánt először hűtőszekrényt szerettek volna, a Dokinak pedig kutya helyett egy csimpánz lett volna a házi kedvence. Marty pedig nem gimnazista, hanem egy illegális kazettamásoló lett volna az eredeti ötlet szerint. Na így próbáljátok meg elképzelni az összképet! Vagy inkább ne.

Nehéz írni egy ilyen alapvető klasszikusról, amit szinte mindenki látott és aminek ekkora rajongótábora van. Így felesleges lenne hosszasan ecsetelni, miért is jó ez a film, maradjunk annyiban: hibátlan. Számomra legalábbis az. Belemennék inkább olyan személyes dolgokba, hogy mikor láttam először? Nos, kicsit félve írom le, de annak idején bizony láttam belőle néhány jelenetet abban a bizonyos vhs-korszakban, de őszintén szólva olyan kicsin nem vitt rá a lélek, hogy egyben megnézzem. Aztán amikor három, egymást követő vasárnap leadta a teljes trilógiát a Tv2, na akkor láttam úgy egyben az egészet (igen, akkor történt az a bizonyos incidens is a híradós fickóval). Mondanom sem kell, azonnal a rajongója lettem, még szerencse, hogy rögzítettem az első részt és tisztán emlékszem rá, hogy a következő vasárnapig újra is néztem kétszer.


Elsőre nem szúrhatnak szemet, de a film plusz ereje az apró részletekben rejlik, amelyek betudhatók amolyan easter egg-nek is. Például, hogy Emett neve a time szó visszafelé és szótagonként kiejtve, a Twin Pines Mall parkoló pedig 1985-be visszaérkezve már Lone Pine Mall. Hiszen Marty a múltban a két fenyőből egyen szépen áthajtott a kocsival. De a film egyik betétdaláért felelős Huey Lewis is feltűnik egy cameo szerepben, ő alakítja a zsűritagot, aki leinti Marty zenekarát a tornateremben.

Az időgép kipróbálásakor, amikor a Doki kutyáját utaztatják meg, 1:21 látható a stopperen, és mind tudjuk, mennyi gigawatt kell az időutazáshoz. Ha pedig kikockázzuk a Doki teherautójának hátulját, láthatjuk a matricát a kocsin, miszerint: "One nuclear bomb can ruin your whole day". És amikor Marty a film végén visszatér 1985-be, a padon fekvő hajléktalan nem más, mint az 1955-ös polgármester.

Eltelt harminc év és a film mit sem veszített vonzerejéből. Egy bármikor újranézhető kikapcsolódás, amelyen nem kell túl sokat agyalni, hiszen nem kívánja meg. Egyetlen feladatot állít eléd: érezd jól magad! És ezt meg is teszed, mert esélyed sincs máshogy cselekedni.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.