Kerülőút / Scenic Route [2013]

Mitchell és Carter két jó barát, ketten szelik át a sivatagot, mígnem az autójuk lerobban. Az isten háta mögött vannak, a semmi közepétől két köpésre, amerre a madár se jár. A nappalok tűzforróak, az éjszakák jéghidegek. Miközben beszélgetéseik során elmerülnek a múltban, a jelenben, a barátságukban, egyre inkább felszínre törnek a mélyen lapuló sérelmek.

Míg Mitchell megnősült, gyereke lett, jól fizető állása, röviden: fejest ugrott az amerikai álomba, hátrahagyva előző életét, addig Carter az ő szöges ellentéte: egy munkanélküli író, aki soha nem a pénzt, sokkal inkább az álmait követte, és nem kívánt részese lenni a társadalom mókuskerekének. A szikra ott pattan ki, hogy hamar kiderül, Carter okozta a kocsi lefulladását, azzal az egyszerű indokkal, hogy végre nyugodtan tudjanak beszélgetni azok után, hogy mennyire eltávolodtak egymástól. Ekkor még nem sejtik, mi vár rájuk, hiszen tényleg senki nem jár azon a környéken...

Igen, jól sejted, a Scenic Route szinte csak és kizárólag a két főszereplőre összpontosít. Ugyan kerülnek a képbe rövid időre nagyon mellékszereplők, de a jelenetek kb. 95%-ában Josh Duhamel és Dan Fogler látható. Mindketten parádés választásnak bizonyultak: míg előző kiválóan hozza az idilli életbe belefásult férfit, addig utóbbira mintha csak ráöntötték volna az örök álmodozó, sosem felnövő srácot.

Kevin és Michael Goetz testvérpáros első, egész estés munkájáról van szó, amelyben főleg a párbeszédek dominálnak, ám azokért pont nem a rendezők felelnek: a forgatókönyvet ugyanis Kyle Killen írta, aki főleg a sorozatok világában lehet ismerős, de például A hódkoros szkriptjét is ő vetette papírra... És máris elérkeztünk az egyik legszembetűnőbb negatívumhoz, hiszen mindkét film súlyos hibája, hogy a végére nagyon megfárad. Goetz-ék mondhatni kiválóan tették a dolgukat, ügyesen rendezték meg a két színészt, de magával a forgatókönyvvel látszólag ők sem tudtak a végére mit kezdeni. Kihozták, amit ki lehetett, de hiába a mindössze 86 perces játékidő, sajnos még így is elnyújtottnak tűnt.

Bár nem találja fel a spanyol viaszt, ugyan a végére hagy néhány kérdőjelet, és pár üresjárattal is szembetalálkozunk, de mégsem lesz egy elfecsérelt időtöltés. A tipikus egyszer nézős kategória, amelyre nem fogsz napokkal később emlékezni, de amíg tart, addig fenntartja az érdeklődést.