Hátsó ablak / Rear Window [1954]
Már csak egy hét és a fotóriporter Jeff lábáról lekerül a gipsz. Unalmában a szomszédokat kémleli, ablakából tökéletes kilátás nyílik a lakótelepre, ahol él, illetve remek belátás a lakásokba a tágas ablakokon keresztül. Egyik éjjel különös dologra lesz figyelmes az egyik szemközti lakásban...
Az ottlakó házaspár férfi tagja ugyanis egy bőrönddel távozik, majd üres kézzel tér vissza. Aztán egy újabb bőrönd. És még egy. Később fűrészt, valamint konyhakést csomagol el. Jeff-nek szemet szúr az eset, másnap pedig nem látja a lakásban az asszonyt, aki amúgy szinte mindig otthon tartózkodott. Minden jel arra utal, hogy a férj feldarabolta a feleségét. Jeff elmeséli elméletét barátnőjének, aki eleinte szkeptikusan áll a helyzethez, de olyat lát, amely alapján ő is hinni kezd a férfinek.
Ha az embernek fel kéne sorolni három Hitchcock-filmet, akkor a Psycho és a Madarak mellett sokan a Hátsó ablakot dobnák be harmadiknak. Én mondjuk személy szerint az Idegenek a vonaton mellett tenném le a voksom, de talán még a másik kettő közül is kiszórnám valamelyiket és mondanám azt, hogy A kötél. Lényeg a lényeg: a Hátsó ablak egy elég komoly kultusznak örvend, megélt egy tévéfilmes újragondolást is Christopher Reeve-vel, de nem véletlen az sem, hogyha beírjuk a keresőbe, hogy "Rear Window remake", akkor a második találat a Disturbia lesz.
Régi nagy hiányosságomnak tettem eleget, amikor úgy döntöttem, bepróbálom a filmet. Kedvelem Hitchcock munkásságát, imádom azt a már-már megfoghatatlan mentalitást, amely filmjei többségét jellemzi, és amely által a komplett produkció úgymond "Hitchcock-os" lesz. És amire ezt rásütik, az bizony thriller a javából. Nos, a Hátsó ablak nekem személy szerint egy kicsit csalódás volt ebből a szempontból.
Nem a lassú alapozással van a baj, mert alapvetően kedvelem, ha a komótos tempó ellenére sikerül lekötnie egy filmnek, főleg, ha valami nagy rejtélyt próbál megfejteni. Itt is ez a helyzet: fenntartja a figyelmet, hol kétségek közt tart minket, hol pedig egyértelműen azt bizonygatja, hogy itt bizony valami nem stimmel. A probléma akkor állt elő, amikor megkaptuk azt a bizonyos harmatgyenge finálét. Nem vágta haza a komplett élményt, de még így is sikerült keserű szájízzel befejeznem a filmet, hiába tartogatott feszültebb pillanatokat, és hajtott minket előre a kíváncsiság, mi a fene fog kisülni ebből az egészből?
James Stewart kiválóan hozza az kerekesszékhez kötött, kíváncsi természetű fotóriportert, akit egyesek paranoiásnak néznek, ami nem is csoda azok után, hogy hetek óta nem hagyta el a lakását. Alakítása nem kicsit meggyőző... nem úgy, mint a barátnőjét alakító Grace Kelly, akinek valamilyen szinten a szerepe megkívánta ezt az enyhén túljátszott karaktert, de kicsit kilógott.
A kultstátusz miatt mindenképp megéri bepróbálni, úgymond "illik látni", de kicsit ütősebb végkifejletre számítottam. Messze nem ez a legjobb Hitchcock-film, de nem is fecsérled el vele az időt.
Az ottlakó házaspár férfi tagja ugyanis egy bőrönddel távozik, majd üres kézzel tér vissza. Aztán egy újabb bőrönd. És még egy. Később fűrészt, valamint konyhakést csomagol el. Jeff-nek szemet szúr az eset, másnap pedig nem látja a lakásban az asszonyt, aki amúgy szinte mindig otthon tartózkodott. Minden jel arra utal, hogy a férj feldarabolta a feleségét. Jeff elmeséli elméletét barátnőjének, aki eleinte szkeptikusan áll a helyzethez, de olyat lát, amely alapján ő is hinni kezd a férfinek.
Ha az embernek fel kéne sorolni három Hitchcock-filmet, akkor a Psycho és a Madarak mellett sokan a Hátsó ablakot dobnák be harmadiknak. Én mondjuk személy szerint az Idegenek a vonaton mellett tenném le a voksom, de talán még a másik kettő közül is kiszórnám valamelyiket és mondanám azt, hogy A kötél. Lényeg a lényeg: a Hátsó ablak egy elég komoly kultusznak örvend, megélt egy tévéfilmes újragondolást is Christopher Reeve-vel, de nem véletlen az sem, hogyha beírjuk a keresőbe, hogy "Rear Window remake", akkor a második találat a Disturbia lesz.
Régi nagy hiányosságomnak tettem eleget, amikor úgy döntöttem, bepróbálom a filmet. Kedvelem Hitchcock munkásságát, imádom azt a már-már megfoghatatlan mentalitást, amely filmjei többségét jellemzi, és amely által a komplett produkció úgymond "Hitchcock-os" lesz. És amire ezt rásütik, az bizony thriller a javából. Nos, a Hátsó ablak nekem személy szerint egy kicsit csalódás volt ebből a szempontból.
Nem a lassú alapozással van a baj, mert alapvetően kedvelem, ha a komótos tempó ellenére sikerül lekötnie egy filmnek, főleg, ha valami nagy rejtélyt próbál megfejteni. Itt is ez a helyzet: fenntartja a figyelmet, hol kétségek közt tart minket, hol pedig egyértelműen azt bizonygatja, hogy itt bizony valami nem stimmel. A probléma akkor állt elő, amikor megkaptuk azt a bizonyos harmatgyenge finálét. Nem vágta haza a komplett élményt, de még így is sikerült keserű szájízzel befejeznem a filmet, hiába tartogatott feszültebb pillanatokat, és hajtott minket előre a kíváncsiság, mi a fene fog kisülni ebből az egészből?
James Stewart kiválóan hozza az kerekesszékhez kötött, kíváncsi természetű fotóriportert, akit egyesek paranoiásnak néznek, ami nem is csoda azok után, hogy hetek óta nem hagyta el a lakását. Alakítása nem kicsit meggyőző... nem úgy, mint a barátnőjét alakító Grace Kelly, akinek valamilyen szinten a szerepe megkívánta ezt az enyhén túljátszott karaktert, de kicsit kilógott.
A kultstátusz miatt mindenképp megéri bepróbálni, úgymond "illik látni", de kicsit ütősebb végkifejletre számítottam. Messze nem ez a legjobb Hitchcock-film, de nem is fecsérled el vele az időt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.