Ugrás a fő tartalomra

Reanimátor / Re-Animator [1985]

Az igazi retro horror fun élmény. A műfaj egyik legjobb old school képviselője, amely H.P. Lovecraft alapokon nyugszik. Zöld lötty által életre keltett halottak, egyenesen a nyolcvanas évekből.




A múltkor kicsit elkalandoztunk a Rodriguez által dirigált Faculty felé, most régebbre visz az utunk és meg sem állunk 1985-ig, amikor is Stuart Gordon összehozta életműve talán legfaszább filmjét, a Reanimátort. Ha azt mondom, hogy a teste által tartott levágott fej nyalakodna a kikötözött lánnyal, akinek az apja már lobotomizált (!) zombivá vált, akkor nagyon körbe írtam a filmet? Nos, a Reanimátorban találkozhatunk még hasonló finomságokkal, ezáltal lesz filmünk egy vérbeli, elborult, régi stílusú horrorfilm, nem kevés komikus elemmel megpakolva.

A történet maga nem egy nagy truváj: orvostanhallgató főszereplőnk újdonsült lakótársa meglehetősen antiszociális személy, aki nem mellesleg az örök élet titkával is rendelkezik, jelen esetben egy zölden világító folyadékkal, amellyel vissza tudja hozni a holtakat az élők közé. Azonban ezek a frissen feltámadt zombik nem kifejezetten békés természetűek. Eleinte egy macskán kísérleteznek, de végül csak be kell surranni a hullaházba alanyt szerezni.

Lényegében azt kapod, amit egy ilyen volumenű filmtől vársz: egy tisztességesen kitöltött másfél órát, rengeteg abszurd jelenettel, de szerencsére mindezt sikerült megtartani szórakoztató szinten. Azonban ne tévesszen meg, hogy egy Lovecraft-irományból készült: azt a bizonyos atmoszférát ne keresd, Gordon ugyanis teljesen más irányból közelítette meg a témát, és lehet, hogy pont emiatt nem dőlt bele saját kardjába.


Nem hátrány továbbá, ha bírod a szaftosabb jeleneteket, hiszen ezen a téren sem finomkodtak: fröcsög a vér, de eddig a filmig talán nem is tudtad, hogy egy gyomor konkrétan képes arra, hogy fojtogasson valakit. Folyton vissza-visszaköszön a nyolcvanas évek horrorfilmes mentalitása, amely a műfaj egyfajta aranykorának számít.

Jeffrey Combs hibátlanul hozza a magának való, kísérletezni vágyó, és nagyon elszánt okostónit, akit tényleg semmi más nem érdekel, csak hogy tökélyre fejlessze azt a bizonyos zöld löttyöt. Bár nem egy színészt megerőltető szerep, de sokat elmond, hogy két folytatásra is visszahívták, legutóbb például 2003-ban.

A nyolcvanas évek horrorjai közt abszolút nem feledésbe merülő alkotás, amely mai szemmel maximum néhány elavultabb trükk miatt szúrhatja a szemünket, de a nagyon intenzív tempó biztosít arról, hogy egy felhőtlen szórakozásban legyen részünk. Ha pedig ezen nőttél fel, a nosztalgia-faktor még ezt is elfeledteti.


Megjegyzések