A bíró / The Judge [2014]

A nagyvárosi, menő sztárügyvéd, Hank Palmer telefonhívást kap, hogy édesanyja elhunyt. A feleségével éppen válófélben lévő Hank visszautazik szülővárosába, a kis közösségbe, ahonnan nagy erőfeszítések árán sikerült kitörnie annak idején. Mint kiderül, apjával, a helyi bíróval nagyon nem felhőtlen a viszonya, sőt, egyenesen utálják egymást. A temetés estéjén történik egy baleset: a bíró halálra gázol egy férfit a zuhogó esőben. Állítása szerint nem emlékszik semmire, de lassacskán kiderül az is, miért nem zárható ki a szándékos gázolás gyanúja sem.

Gyorsan bele is csapok a közepébe: A bíró túl sokat markol, de keveset fog. Van itt minden, amivel növelni lehet a könnycseppek számát, illetve csak lehetne, ha nem a hatásvadászatot érnék el a folyamatosan fel-felbukkanó elemekkel. Mégpedig: a tékozló fiú hazatérése, gyászoló család, megromlott apa-fia kapcsolat, megromlott házasság, fiatalkori szerelem, testvérek közötti drámázás, és végül, de nem utolsósorban az úgymond jól bevált húzás, amit drámák előszeretettel rántanak elő a kalapból: a rák. A bíró pedig folyamatosan adagolja ezeket az elemeket, mintha nem is a mélységről, sokkal inkább ezek mennyiségéről akarna szólni. Persze ettől még lehetne megérintő darab, de a filmnek sikerült úgy keverni a saját lapjait, és úgy huzigálja elő kalapjából a hatásvadász összetevőit, hogy ez nálam inkább mellément, mintsem betalált volna. Volt egy pont, amikor már csak legyinteni voltam képes.

Néhány, sőt, a legtöbb témát csak finoman tapogatja, nem merül el bennük túlságosan, így bizonyos adalékok maximum időhúzásnak tűnnek, ami valljuk be, egy 141 perces, indokolatlanul hosszú játékidőnél azért eléggé ki tudja csapni a biztosítékot. Pedig lehetett volna jó film A bíró, az apa-fia szál a végére valóban nagyon megerősödik, nagy kár, hogy erre majdnem a fináléig kell várni. Ha jobban ráfeküdtek volna, és kihagyják a képletből mondjuk (és most tényleg csak a hasamra csapok) a fiatalkori szerelmet - ami amúgy nem is nagyon vezet sehova - egy mélyebb, hatásosabb végeredménnyel is lehettünk volna gazdagabbak. Olyat, amilyet ez a két színész, akik elviszik a hátukon a filmet, megérdemelnének.

Hiszen Robert Duvall kiválóan hozza a mogorva, zsémbes családapát, akivel akármennyire is képtelen vagy azonosulni még egy percig is, a végére mégis egészen másképp tekintesz rá. Robert Downey Jr. pedig... hát, már megint Robert Downey Jr. Igen, ezúttal is hozza Tony Stark-ot, csak nincsenek annyira kiélezve a beszólásai. Pedig pont ettől tartottam, és azt vártam, hogy most majd meg fog lepni a fickó (legutóbb a Trópusi Viharban hozott valami mást), de nem így lett. Sajnos az elmúlt években, amióta először öltötte magára Vasember gúnyáját, nem tud kitörni ebből a ketrecből, és sorjában hozza konkrétan önmagát a filmjeiben.

Így lesz A bíró egy közel két és fél órás, hatásvadász fordulatokban bővelkedő drámai túlcsordulás egy olyan ember tollából, akinek például a Gran Torinót is köszönhetjük. Nem súrolja a nézhetetlenség határát, de nagyon erősen ott vibrált a levegőben, hogy ezt a filmet mennyire szerették volna a Legjobb Film-kategóriában látni az Oscaron.