Vagyunk, akik vagyunk / We Are What We Are [2013]

A Parker-családot mindenki különc, visszahúzódó természetéről ismeri. A családfő bigottan vallásos, makacsul ragaszkodik a generációkat átívelő tradícióikhoz, ilyen például az úgynevezett Bárány Napja. Egy felhőszakadás következtében a nagy esőzés felszínre hoz néhány csontot, a kisváros dokija pedig szentül megvan róla győződve, hogy emberi maradványokról van szó. Az évek során több fiatal tűnt el nyomtalanul a környéken, s míg az orvos magánnyomozásba kezd, a gyanú egyre inkább az anyjukat gyászoló Parker-családra terelődik, és szépen, lassan fény derül a titokra, miről is szól valójában a Bárány Napja.

Szokás mondani, hogy lassú víz partot mos, és ezúttal nem csak a szörnyű titkokat hozta a felszínre, de magára a filmre is abszolút ez jellemző. Ráérősen meséli el a történteket, komótos tempója sokszor már-már unalomba fullaszthatja az egyszeri nézőt, aki tegyük fel hentelős horrorra vágyott. Azonban a We Are What We Are esetében nem egy szokványos horrorral van dolgunk, sokkal inkább egy groteszk dráma, amelybe egész finoman beleszőttek néhány horrorisztikus elemet, de még véletlenül sem a jump scared fajtából, hozzátenném: szerencsére.

Marad helyette egy meglehetősen nyugtalanító hangulat, amelyre csak rápakol, hogy eleinte mi sem vagyunk túlzottan sok információ birtokában, egész egyszerűen csak feszengünk, hiszen sejthető, hogy ezzel a családdal valami nagyon, de nagyon nincs rendben. Az ő kálváriájukat láthatjuk, a gyászt, valamint azt a feszültséget, amely rátelepszik a három gyermekre és úgy az egész házra a zord természetű családfő által, aki már az első pillanattól kellő ellenszenvet vált ki belőlünk, hála Bill Sage kiváló játékának.

A családi dráma és a kannibalizmus még talán soha nem járt ennyire kéz a kézben - leszámítva természetesen, ha nem nézzük, hogy a We Are What We Are alapvetően egy remake, a 2010-es mexikói Somos lo que hay (angol és magyar cím is ugyanaz) amerikai újragondolásáról van szó. A gyomorforgató jelenetektől úgyszintén megkíméltek minket, kivéve talán az utolsó jelenet néhány momentumát. De itt cseppet sem ez volt a lényeg: nincs para, nincs öklendezés, egész egyszerűen csak nagyon szarul érzed magad, és várod a Parker-család bukását, amelyet lehet, hogy pont a két Parker-lány fog véghezvinni. Vagy mégsem?

Maradjunk annyiban, hogy a We Are What We Are ismét egy érdekes próbálkozás, sikerült úgy ráaggatni jogosan a horror jelzőt, hogy közben mégsem fogsz a takaró alá bújni, de még a gyomrod is bírni fogja. Kipihent állapot mindenképp javasolt a megtekintés előtt, mert a lassú tempója könnyen bealvásra késztethet.

6/10