Ugrás a fő tartalomra

Sráckor / Boyhood [2014]

A manapság annyira divatos, coming-of-age jelzővel ellátott felnövés-filmekből nincs hiány, ami persze cseppet sem baj, mivel többnyire minőségi darabok kerülnek ki a nagyvilág elé. Egyik kedvenc rendezőm, Richard Linklater 2002-ben egy mondhatni bazi nagy fába vágta a fejszéjét: ez volt a Boyhood, amelyet 12 évig forgatott. Ugyanazokkal a szereplőkkel. A főszereplő Mason tehát a szemünk láttára cseperedik fel, ezzel Linklater elérte, hogy ne csak egy kiemelkedő felnövés-film legyen, sőt. Ez lett maga A felnövés-film.

Sokszor dobálózom olyan mondatokkal egy-egy irományomban, hogy "le a kalappal előtte", és hasonlók. Persze van létjogosultságuk ezen dícséreteknek, de itt tényleg nem lehet mást ide firkantani: le a kibaszott kalappal Linklater előtt, hogy egy ennyire rizikós projektbe fogott. Mert mi van, ha ne adj isten, az egyik szereplő meghal? Vagy ha a Mason-t alakító srác úgy végzi, mint Haley Joel Osment?

Tizenkét év munkája van ebben a filmben, de még mielőtt valaki a projekt nagysága miatti túlértékeltségre gyanakodna, megnyugtatok mindenkit: a Boyhood minden más téren is működik. Még úgy is, hogy komplett történetet, na azt nem kapunk. Egyszerűen csak látunk egy srácot, aki felnő, öt éves korától az egyetemi koleszba való beköltözéséig. Miközben megtapasztalja az életet. Sallangok, klisék, hollywoodi túlzások nélkül. És pont ezért roppant egyszerű azonosulni Mason-nel, hiszen majdhogynem ugyanazokat a dolgokat éli meg, amiket mi is megéltünk. Nem tűnik ki semmivel a többiek közül, egy totál átlagos fiú. Elvált szülők, pótapák, gallyra ment kapcsolat, első sör, nagyfiúk kötekedése a suli wc-ben. Mondhatni, az élet írta a történetet,


Linklater pedig ügyelt arra, hogy mindent rendkívül passzosan illesszen a helyére. Katarzis, meghökkentő fordulatok nincsenek. De mégis, a Boyhood nézeti magát. És pont ezért: mert annyira, de annyira élethű, és valamilyen szinten mindenki megtalálja magát benne. Most komolyan, ki ne beszélgetett volna valakivel egy esetleges Star Wars-folytatásról néhány éve, amikor még az tervben sem volt? Hát itt megtörténik, pedig azt a jelenetet nem mostanában forgatták.

Hatalmas erénye a filmnek továbbá, hogy Ellar Coltrane, mint főszereplő tökéletes választás volt. Szintén egy olyan döntés volt az ő bekasztingolása, ami az egyik legnagyobb rizikót idézte elő, de szerencsére egy kamera-képes srác cseperedett fel, aki ha nem is lett egy színészisten (oké, tudom, még csak húsz éves), de kellően szimpatikus, és ahogy már írtam fentebb: azonosulható. Patricia Arquette és Ethan Hawke alakítják a szüleit, akik szintén a kezdetektől fogva velünk vannak, nos, ők sem lettek fiatalabbak, de tény, hogy Hawke nem tartja magát rosszul, rajta látszott meg talán a legkevésbé az a bizonyos 12 év.


A film hossza 165 perc, erre tessék felkészülni, és előre szólok, kell némi idő, amíg belerázódsz, de nem kizárt, hogy lesznek pontok, amikor fészkelődsz. És igen, aláírom, hogy egy ilyen volumenű projektnél a vágás is izzasztó meló lehetett, felteszem, temérdek anyag végezte a kukában, de volt pár alkalom, amikor úgy éreztem, túlságosan kapkodós a film, egy adott korszakot nem volt idő ténylegesen kibontani, emiatt kicsit szomorú is vagyok. Ellenben azért külön pacsi jár, hogy nem rágták a szánkba egyszer sem, jelenleg milyen évet is írunk.

Minden apróbb bökkenője ellenére a Boyhood egy határozottan ajánlott film. Linklater ha eddig nem is, de most végérvényesen beírta magát a filmtörténelembe. Mason felnő, te ezt végignézheted, a film vége pedig pont akkor és annál a mondatnál érkezik el, amikor annak helye van.

8/10


Megjegyzések

  1. A fim, amit egész évben jártam, és a csodálatos mozi úgy kicseszett velem, hogy nem tudtam természetesen elmenni rá az embertelen, vagy kései vetítési időpont miatt. Most meg marad a várakozás egy normális minőségig. :/ De oké, éltet a tény, hogy valami csodálatos film lesz, és magamat ismerve is egészen biztosan tetszeni fog. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.