Ugrás a fő tartalomra

London [2005]

Syd (Chris Evans) totál maga alatt van. Szivogat, piál, fekszik otthon. Barátnője, London (Jessica Biel) fél éve elhagyta, de még mindig nem volt képes kiheverni a dolgot. Kap egy telefonhívást, a lánynak este búcsúbulija lesz, másnap ugyanis LA-be költözik. Syd nem habozik, bár ő maga nem hivatalos a buliba, de egy különös fickóval, Bateman-nel (Jason Statham), akitől a drogot veszi, elindulnak a partyra. Noha Syd ahelyett, hogy elvegyülne, inkább a wc-ben beszélget emberekkel arról néhány szippantás kokain kíséretében, hogy milyen elbaszott tud lenni egy párkapcsolat, illetve mi marad utána.

Miközben emberek ki-be mászkálnak a wc-be, és állnak le beszélgetni a megtört sráccal, kapunk visszaemlékezéseket is London és Syd párkapcsolatából, annak főleg sötétebbik oldalából. Veszekedések, félreértések, bolhából elefánt. Szépen, fokozatosan ismerjük meg mindkét karakter jellemét.

A London nem egy olyan film, ami rózsaszín ködben tüntet fel egy párkapcsolatot. Egyik legutóbbi élményem ilyen téren a Closer volt, de ne nagyon emlegessük egy lapon a kettőt: a London nincs olyan jó, viszont itt is kapunk pár olyan vitát, hogy csak lesünk.


Muszáj kitérni a Jason Statham által megformált Bateman-re. Na, nem csak azért, mert Statham egy jól fésült (!!!) ábrázattal tűnik fel, hanem egyszerűen nem akartam hinni a szememnek: színészkedik! Képtelenség volt azonosítani azzal a mogorva, cinikus rendrakóval, aki egyedül elbánik egy öt fős társasággal. Volt egy kidolgozott karaktere, elképesztő dumái, történetei, kirohanásai, és komolyan, le a kalappal előtte.

Ahogyan Chris Evans is rendben volt, nagyon szépen elvitte a filmet a hátán. Az egyetlen baj talán, bár ez nem az alakításához köthető, hogy Syd karaktere idővel szépen lassan csúszik lefelé az azonosulhatóság lépcsőjén. Eleinte sajnáljuk, szánjuk, jaj szegény srác, elvesztette élete szerelmét, idővel viszont, ahogy kapjuk az egyre több flashback-et, azért rájövünk, hogy ő volt az első számú hisztis picsa ebben a kapcsolatban.

Kicsit olyan érzésem volt, mintha a London bármelyik habkönnyű romantikus film valamiféle alternatív második része lenne, ugye a szakítás után. Kár, hogy kevesen ismerik. Voltak pillanatok, amikor kicsit túl keveset adott, de volt, amikor abszolút berántott, és rácsodálkoztam.

7/10


Megjegyzések