Kálvária / Calvary [2014]

James atya egy ír kisváros lelkésze. Többnyire mindenkivel jóban van, teszi a dolgát, ahol pedig tud, ott jó tanácsokat ad. Egyik gyóntatás alkalmával azonban az egyik híve megfenyegeti őt: egy hét múlva vasárnap megfogja ölni. Elmondja ugyanis az atyának, hogy gyermekkorában rendszeresen erőszakolta őt egy pap, aki azóta már nem él. De ha élne, akkor sem érdekelne senkit, ha eltenne láb alól egy pedofil papot. Na de ha egy ártatlan papot ölne meg... És igen, pont emiatt választja James-t: mert neki nincs bűne.

John Michael McDonagh előző, komolyabb rendezése, a debütáló The Guard is valamilyen szinten magában hordozta azon csípős humorú szellemiségnek egy töredékét, amit a rendező testvére, Martin McDonagh követett el az In Bruges kapcsán. Hiába, az ír vér... Ugyan messze nem volt olyan perfekt, de le sem tagadhatnák, hogy ők ketten fivérek. A Calvary viszont egy sokkal érettebb mű, mint a The Guard. Ezúttal a humor is jócskán a háttérbe szorul, pont annyit kapunk belőle, amennyit egy ilyen jellegű alkotás megenged. Ezesetben mégcsak nem is a történeten van a hangsúly. Messze nem azon.


A film jelentős részében csak azt látjuk, hogy James atya beszélget a közösség lakóival, és ezen dialógusok azok, amik hajtják mindig előre hősünket, de komolyabb fordulatokra nem nagyon kell számítani, ezekben bővelkedik a Calvary. Bár tény, hogy akad néhány olyan lépés, amire én sem számítottam. De nem is ezért lett jó film. Hanem azok a dialógusok. Na, azok valami mesteri módon lettek megírva. Ahogyan a kisváros tagjai is mind-mind színes egyéniségek, jellemük és karakterük az atyával folytatott eszmecserék alatt bontakozik ki szemünk láttára. Nem amolyan légből kapott párbeszédeket kapunk, hanem mind életszerű, mintha magát a valóságot látnád.

És ehhez csak rápakol a főszereplőt megformáló Brendan Gleeson felejthetetlen alakítása. Röviden összefoglalva: minden ott van az arcán, képes vagy leolvasni róla. Nem kétség már jó ideje, hogy zseniális színésszel van dolgunk.

A fenti sorokból leszűrhető, hogy nem egy tipikus közönségfilmmel van dolgunk. Olyan alkotás ez, amilyenből több kéne, és amilyenbe jó menekülni ebben a bugyuta blockbuster-szezonban. Felejthetetlen párbeszédek, kiváló alakítások, és amit még nem is említettem: gyönyörű fényképezés jellemzi a filmet. Csak ajánlani tudom azoknak, akik egy efféle kikapcsolódásra vágynak, ami amellett, hogy nagyon intelligens, még egy hangyányi fekete humorral is képes szolgálni olykor.

8/10


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.