Godzilla [2014]

Valljuk be, Roland Emmerich 1998-as Godzilla filmjét nem egy nagy truváj felülmúlni. Mindössze 11 évesen láttam, ráadásul moziban, és bevallom diadalmasan, akkor tetszett is, de nem kellett hozzá eltelnie sok évnek, hogy valamelyik újra nézés alkalmával kiszúrjam minden hülyeségét. Gareth Edwards mindössze egyetlen komolyabb filmmel a háta mögött most megkapta a lehetőséget, hogy feltámassza nekünk a szörnyet.

Ez részben sikerült is neki, mondhatni, ő mindent kihozott abból a bizonytalan külsejű, wc-papírra firkantott néhány mondatos gyermeteg ökörségből, amit forgatókönyv címszóval az orra alá toltak. Sajnos megint oda tudok csak kilyukadni, mint sok más látványfilmnél is, legyen az például Pacific Rim, 2012, Transformers, hogy bizony az emberi szál mértéktelenül unalmas, elcsépelt, lerágott, és hadd ne soroljam tovább. Papírmasé, többnyire jellemtelen figurák mozognak fel-alá a vásznon: a főhős katona nagyon szereti a családját, az özvegy apuka nagyon paranoid, a tudós pedig... És itt álljunk meg. Ken Watanabe, aki Dr. Ishiro Serizawa szerepében "tündököl", na ő megér egy misét. A fickó karakterének maréknyi tulajdonságai mindössze annyiból állnak, hogy többet van nyitva a szája, mint Kristen Stewart-nak az összes Twilight-filmben összesen, miközben rémülten bámul maga elé, és így mondja el néha, hogy úristen, most mi fog történni.


De eleget szapultam az emberi szálat, zárjuk le annyival, hogy itt bizony a tucatfilm tipikus hibáival nézünk szembe. A fekete leves után most ugorjunk fejest a jóba: a látvány. A harcok. Úristen, ez ütött. A készítők nem bízták a véletlenre, nem akartak ismétlést, így nem Godzilla az egyetlen szörny ebben a filmben, sőt, ő maga a MUTO-k ellen harcol. És itt bizony emelem a fullcap-em Gareth Edwards előtt, mert az elmúlt idők talán legjobb látványorgiáját kaptuk, egyenesen az arcunkba. Szintén a rendező mellett szóljon, hogy Edwards szépen, lassan, fokozatosan mutatja meg nekünk címszereplőnket, így amikor Godzilla először látható teljes valójában, na az basszus: odatesz.

Lényegében egy retró Godzilla-filmmel állunk szemben: a monstrum küzd a többi monstrum ellen, valójában nem ő a rossz fiú a történetben, sőt, olyan képessége is napvilágot lát ezúttal, amire nem valószínű, hogy számítottál. Nem semmi amúgy, hogy ilyen jellemtelen karaktereket, mint hőseink, olyan arcok játszanak el, mint Aaron Taylor-Johnson, Bryan Cranston, Juliette Binoche, David Strathairn, Ken Watanabe, Elizabeth Olsen. Valljuk be, egy Lorenzo Lamas is elég lett volna.

Nagyon felemás élmény. Tény, hogy valamivel több teret is kaphattak volna az óriási lények, ahogy zúzzák egymást, de ami van, még így is parádés. Ha úgy vesszük, egy kicsit kellemesen csalódtam, nem vártam sokat a filmtől, de még így sem lett egy messze hibátlan élmény. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de naná, várom a folytatást.

6/10


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.