Egyedül a sötétben / Alone in the Dark [2005]

Ez az Uwe Boll nem semmi egy csávó. Azt nem tudom, mennyire van tisztában azzal, hogy munkásságának minősége valahol a béka segge alatt helyezkedik el, de egy időben előszeretettel hívta ki kritikusait bokszmeccsre, ahol aztán alaposan elpáholta őket. Na, azt hiszem ezzel röviden be is mutattam magát az embert, most pedig lássuk, hogy a videójáték alapján készült Alone in the Dark című film milyen élményt nyújt annak, aki képes arra, hogy rászán másfél órát az életéből.

Mert én végül is úgy döntöttem, hogy egye fene, ha már mindenhol ennyire lehúzzák, kígyót-békát kiabálnak a filmre, az én morbid kíváncsiságomat ez akkor is csak felfelé csigázza, így hát nekiveselkedtem. Kár volt? Az tény, hogy ezt a másfél órát kismillió hasznosabb dologra is fordíthattam volna. Az Alone in the Dark tipikusan jó példa arra, hogy miközben néztem, de főleg utána jöttem csak rá szépen lassan, bizony vannak más, egyéb filmek, amiket nem becsültem meg eléggé. Ha ezt a 95 percet valamelyik másik, ugyancsak szar film újra nézésére fordítottam volna, talán még akkor is jobban járok.

Nehéz volt eldönteni, hogy most akkor akciófilmet vagy épp horrorfilmet nézek. Ugye játék adaptációról van szó, mindkettőből kapunk egy kicsit, de a horror-szál amilyen gyenge, az akció jelenetek, ezen belül is főleg a verekedések pont, hogy röhejesek. Christian Slater például úgy bunyózik, mintha csak egy ultimate Seagal-Van Damme kombó lenne. De a sztoriban is vannak olyan helyzetek, amiket nem tudtam hova tenni. Már kapásból az elején, amikor hősünk a reptéren beszáll egy taxiba, megjegyzi a sofőrnek, hogy "az a taxi a reptér óta követ minket", és igen, meg is mutatják, hogy mögöttük, a forgalomban, 2-3 kocsival hátrébb bizony tényleg megy utánuk egy taxi, de hát könyörgöm, miért ne mehetne? Elhiszem, hogy el kellett sütni ezt a dolgot, de akkor is...


De amúgy igen, van történet is, bár őszintén szólva kár belemenni, címszavakban elég annyi, hogy szó esik egy ezer éve eltűnt civilizációról, árva gyerekeken végrehajtott kísérletekről, sőt, vannak vérengző szörnyek, egy kapu a másik világról, meg amit akartok.

A vicc az egészben (többek közt), hogy a film elején látható szöveges narráció csak a tesztvetítések után került oda, mert a vetítésen résztvevő arcok nem igazán értettek semmit a 20 millióból készült moziból. És ezt nem is csodálom. Keringenek olyan legendák, miszerint a forgatókönyv egy ennél sokkal jobb filmet ígért, csak éppen Uwe bá' a rendezéssel metszette át az egésznek a torkát. Sőt, állítólag a film alapjául szolgáló játék sem egy rossz móka, bár én nem játszottam vele. Mindent egybevéve ez egy abszolút kihagyós film, örülhetsz, ha eddig nem estél neki, de ha esetleg végig bírtad nézni, akkor üdv a klubban, erősek vagyunk.

2/10


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]