Átmeneti állomás / Short Term 12 [2013]

Imádom, amikor szembejön egy film a közelmúltból, egész konkrétan tavalyról, én semmit sem tudok róla, még hallásból sem vágom, miről is van szó, majd miután adok neki egy esélyt, csak elismerően bólogatok a stáblista közben. Viszont ezúttal az élményhez párosult némi melankólia is, ugyanis a Short Term 12 közel sem egy vidám darab. Sőt.

A helyszín egy ideiglenes nevelőotthon, ahova veszélyeztetett gyerekeket helyeznek el. Itt dolgozik szociális munkásként Grace és Mason, akik a civil életben még egy párt is alkotnak. Főleg Grace szemén keresztül látjuk az eseményeket. Az ide elhelyezett gyerekek többsége patthelyzetben éli ezeket az éveket. Nem a szívük csücske a hely, de mégis szívesebben vannak itt, mint otthon. Gondolom nem kell magyarázni, hogy miért. Egyik nap új jövevény érkezik, Jayden, a kissé különc, magába zárkózott lány személyében. Nem az a könnyen beilleszkedős, megnyílós fajta, de Grace nem adja fel, próbálja megérteni, idővel pedig rájönnek, hogy több közös dolog van bennük, mint azt elsőre gondolták volna.

Kevés olyan indie-film van, ami ilyen hatást okoz: a Short Term 12 egyszer lehúzza az embert, majd egy apró, tényleg finoman tálalt mosolyra derítő momentummal is képes szolgálni azért hellyel-közzel. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy dramedy-ről lenne szó. Nem. Ez a film kőkemény dráma, amely meglehetősen depresszív lelkiállapottal bír. Ritkán van olyan, hogy egy ilyen tematikájú filmnek még pár órával a megtekintése után is ennyire a hatása alatt vagyok, de a foglalkozás úgy tűnik, elérte a célját.

Ehhez hozzájön az is, hogy a Short Term 12 nem akar sokat markolni, így amit bevállal, azt sikerül is teljesítenie. Ugyan akad egy-két karakter, akiket kicsit középszerűen dolgoztak ki, de ez a film nézése közben annyira nem is tűnik fel, hiszen sikerül elmerülnöd a cselekményben, és mondjuk ki: abban a kilátástalanságban, amit az ilyen nehéz, sanyarú sorsú gyerekek életébe belepillantva közvetíteni próbál.

Ha eddig kihagytad, csak ajánlani tudom, de előre szólok, hogyha elkapod a fonalat, akkor egy közel sem vidám élményben lesz részed. Nem egy popcorn-film. Destin Daniel Cretton nevét pedig tessék felírni, remélem, hogy még hallunk róla.

8/10