X-Men: Az eljövendő múlt napjai / X-Men: Days of Future Past [2014]

Áhh, kellett már egy ilyen képregényfilm, de tényleg. Nem akarom leszólni a "másik" Marvel univerzumot,
mert az is szórakoztató a maga módján, de valljuk be, rajongás ide vagy oda, félő, hogy idővel tucatfilmekké süllyednek. A tendencia ezt mutatja.

Éppen ezért volt felüdülés a Days of Future Past, pedig a film előtt direkt lecsekkoltam újra az X-Men trilógiát, és így pár év után azt a következtetést vontam le, hogy bizony valamicskét fogott rajtuk az idő vasfoga. A First Class-t nem tudnám bántani, de azért kissé félve ültem le az új kaland elé. De nem csalódtam.

Mégpedig azért nem, mert végre nem azt látom, hogy egy túlvilági lény akarja elfoglalni a bolygót, és miközben hőseinknek, akik világmegvető bátorsággal küzdenek a gigantikus látványorgia közepette, még laza poénokat is van idejük/kedvük elsütni, hogy a végén a dicső happy end eljövetelével "belelovagoljanak a naplemetébe".

Furcsa lesz ezt most kijelenteni, de egy sokkal "emberibb" képregényfilm született, ahol mindössze csak egyetlen cselekedetet kell megváltoztatni a múltban, hogy minden klappoljon, nem pedig városokat lerombolni, hogy a moziban kicsi és nagy, filmsznob és debil is egyaránt élvezhesse, amit lát. Bár azt nem vehetjük el a filmtől, hogy még így is piszkosul látványosra sikeredett. Itt kérem egyszerű döntések viszik előre a cselekményt, sokkal földhöz ragadtabb, humánusabb módon, mint más helyeken. Nem az a next step, hogy melyik épületet zúzzuk szét, hanem az, hogy hogyan változtassunk a múlton.

A történet szerint a jövőben háború dúl a mutánsok, illetve a rájuk vadászó robot szörnyek között. Hogy ne alakuljon ki ez a jövő, vissza kell menni a múltba, és egy bizonyos ponton megváltoztatni azt. Logan lesz az, aki visszautazik, első útja pedig Charles Xavierhez vezet. Meg kell akadályozni, hogy Mystique ne lőjje le Dr. Bolivar Trask-et, hiszen ezzel az egyetlen cselekedettel indult el a folyamat, amely a sötét jövőhöz vezetett végül.


Őszintén szólva örülök, hogy Bryan Singer visszatért a szériához. Neki köszönhetjük az első két X-Men filmet, és valljuk be, a harmadik azért gyengébben muzsikált. Leginkább attól tartottam, hogy ennyi mutáns hogy fog elférni egy filmben, de Singer bírt a feladattal. Nyilván van, akit keveset látunk, talán csak egy-két mondat erejéig, ez is inkább csak érdekesség gyanánt volt jó, de a fontosabb szereplők szerepeltetési arányával kicsit sem volt gond. Itt mondjuk kiemelném az Evan Peters által alakított Quick Silvert, akinek talán a film legnagyszerűbb jelenetét köszönhetjük.

A többi színészről pedig annyit, hogy mindenki hozta, amit kell. Jó volt megint látni Patrick Stewartot és Ian McKellent, ahogyan Jennifer Lawrence (bár bevallom én annyira nem tudok vele sosem szimpatizálni) is jó volt, Hugh Jackman pedig a szokásos cool Wolverine. De természetesen James McAvoy és Michael Fassbender sem hagyható ki a felsorolásból, a fiatalabb generációs színészek egy igen magas fokát képviselik mind a ketten.

Lévén, hogy nem egy tipikus képregényfilm született, így az akciójelenetek sem lettek eltúlozva, ami viszont van, az előtt le a kalappal. A film végére pedig remekül összeáll a kép, nagyon korrekt lezárást kapott a mozi. Jó lenne még sok ilyen képregény adaptációt látni, viszont nagyon úgy néz ki, hogy az X-Men: Aposalypse már sokkal inkább a látványorgiát és a véget nem érő csatákat fogja előnyben részesíteni. Ja, és a szinkronért hatalmas fekete pont. Ugyan mindenki a megszokott hangját kapta, de én még mindig nem tudok megbarátkozni Sinkovits-Vitay András és Hugh Jackman párosításával. De ez már az én bajom.

8/10


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

What We Do in the Shadows [2014]

Top 10: Found Footage filmek

Eden Lake - Gyilkos kilátások [2008]