Farkaséhség / Ravenous [1999]

1847-ben járunk, az Amerikai-Mexikói háború idején. John Boyd-ot (Guy Pearce) egy ütközetben tanúsított gyáva tettei miatt az isten háta mögötti erdőbe száműzik egy táborba. Már az első este egy kimerült idegen (Robert Carlyle) kér menedéket. Elmondása szerint társaival egy hóvihar miatt egy barlangban rekedtek, és miután minden állatot, minden növényt megettek, végül egymást kezdték enni. A férfi megmenekült, és mivel előfordulhatnak túlélők, így a maroknyi csapat útnak ered, hogy mentsék, ami menthető. Arra azonban nem számítottak, hogy mi várja őket...


Kannibalizmus. Ha egyszer megtetted, nincs visszaút. Teljesen mindegy, mekkora reménytelenség kell ahhoz, hogy rávetemedj, mégis az emberiség talán legsúlyosabb bűnét követed el vele. Megannyi film foglalkozott már vele, de az egyik legérdekesebb próbálkozás az 1999-es, Antonia Bird (aki amúgy vegetáriánus volt, amíg 2013-ban el nem hunyt) által rendezett Farkaséhség.

Ha van egyedi darab, akkor az mindenképp ez a film: sok kis eredeti apróság kell hozzá, de végül egy semmi máshoz nem hasonlítható koktél kerekedik ki belőle. Furcsa egy élmény, ám ugyanakkor olyan produkció, amelyet nem szabad elfelejteni. Torokszorító, 100 perces masszív, nézőjére telepedő tortúra, amely nem a szokványos horror utat követi. Voltaképp nem is beszélhetünk vegytiszta horrorfilmről: sok mindenből áll össze, és maga a horror csupán egy apró kis adalék, amely fel-felsejlik a játékidő alatt. Kietlen tájakon járunk, amelyek bár elsőre gyönyörűek, mégis percről percre figyelmeztetnek minket arra, hogy veszély leselkedik ránk. A történet főszereplői egytől egyig antihősök: csalók, piások... na meg emberevők. Nincs egy nyugodt perce az embernek, miközben peregnek a Farkaséhség képkockái. Hiszen nem tudhatjuk, hogy a Wendigo (kannibál szellem) mikor üti fel a fejét legközelebb.


Van azonban egy másik eszköz, amellyel elég bátran operál a film: ez pedig a humor. Igen, a leírtak alapján ez kissé ellentmondásosnak tűnhet, de a Farkaséhség nem egy alkalommal humorizál. Szerencsére nem esik át a ló túloldalára, sőt, a feszültséget pont nem sikerül oldania, viszont a rendezőnő Antonia Bird, valamint a forgatókönyvért felelős Ted Griffin (ez az első munkája, később jött az Ocean's Eleven, Trükkös fiúk...) mégsem spórolták ki a humort.

Ha pedig nem lenne elég, akkor ott van a zene: nyugtalanító, egyszer belesimul a képkockákba, máskor az őrületbe kerget azzal, ahogyan fokozza az izgalmat. Michael Nyman és a Gorillaz feje, Damon Albarn hozták össze, ezzel téve amolyan habot a tortára, hiszen talán a zenei aláfestések a legfontosabb adalékok abban, hogy ne verjük ki egykönnyen ezt a filmet a fejünkből.

Az vagy, amit megeszel. Enni vagy nem enni? A Farkaséhség mai szemmel is kiváló darab, hiába telt el 18 év. Semmi máshoz nem fogható, egyedi hangvételű borzalom, amelyre talán még a gyengébb gyomrúak is rávethetik magukat. Mint egy jó főételre.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.