A köd / The Mist [2007]

Az évtizedek során nem halmoztak el minket jól sikerült Stephen King adaptációkkal. Bár van pár valóban ütős darab, de többségük vagy közepes fércmű, vagy ami ennél is rosszabb: röhejes borzalom. Nos, A köd szerencsére a jobbik fajtából való, még akkor is, ha közel sem hibátlan. Persze ehhez egy Frank Darabont (A remény rabjai, Halálsoron) kellett, aki ezúttal a horrorisztikus King-et igyekezett vászonra vinni.


Hatalmas vihar tombolt éjjel a kisvárosban, nagy pusztítást hagyva maga után. A lakók egy része most a helyi bevásárlóközpontba igyekszik, hogy betárazzanak élelemből, ám nem evilági köd jelenik meg. A tejfehér köd ugyanis belepi a várost, olyan CGI-lényeket hozva magával, amelyek még 2007-ben is gagyinak számítottak. Az emberek a boltban rekednek. Valahogy ki kell jutni, ám nem megy az olyan egyszerűen.

A film jelentős része a boltban játszódik, jól követve a bevált receptet: valaki látott valamit, a sok szkeptikus nem hisz neki, de persze aztán jól megjárják. És, hogy teljes legyen a kép: nem mindig a szörny a legnagyobb fenyegetés, az igazi gonosz ott van a tömegben, egy vallási fanatikus szipirtyó személyében.


Frank Darabont filmje köpködi ugyan a kliséket, kevés olyan fordulattal szolgál, amely nem saccolható be könnyen előre. És mégis: működik. A rejtély, a kiszolgáltatott emberek, a fenyegetettség, amellyel szembesülnek. Az emberi konfliktusok, a maga köré egyre nagyobb tábort szervező, és ezáltal egyre veszélyesebbé váló prédikátor. Hiszen mit csinál sok ember, aki valami irracionális dologgal találkozik, teszem azt a halál torkában? Ha eddig csak burjánzott benne a hit, az minden bizonnyal maximálisan a felszínre tör. Az ember befolyásolható, és mint a mondás tartja: egy bolond százat csinál. Ha pedig a legerősebb pozitívumot kellene megemlíteni a filmmel kapcsolatban, akkor az mindenképp a vége: a befejezés, amely bead nézőjének egy valódi gyomrost - olyan gyomrost, amely még másnap is fáj, és rád telepszik.

Sajnos viszont lehetett volna még mit csiszolni: a trükkök egyszerűen botrányosak, amikor egy-egy lény felüti a fejét (főleg a legelső alkalommal), az piszkosul röhejes, olcsó és Asylum-szagú. Ezzel lehetett volna spórolni, ha visszavesznek ebből a túlzott mutogatásból, növelve a misztikumot. Akkor talán ha egy csáp elragad valakit, az nem lenne olyan, mintha a MegaShark vagy a GigaOctopus cameóját látnánk.

De még így is egy korrekt darabbal van dolgunk. Noha nem hibátlan, de bőven ott van a legjobb King-adaptációk között. Bírnám, ha Darabont vállalna még a mester munkái közül párat.

Az eddigi Stephen King irományokért ide kattints!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Nyomozós filmek

10 elismert film, amiért nem rajongok

A magas ember / The Tall Man [2012]

Magyar Szuperhős Mesék – 2. szám