Sinister [2012]

Ebben az igencsak vérszegény horror felhozatalban azért minden évben érkezik néhány fehér holló, amelyek biztosítanak minket arról, hogy a műfaj nem halott, nem kell temetni, néha sikerül a lovak közé csapnia, hogy alaposan ránk hozza a frászt bármiféle gagyizás nélkül. Ilyen volt a Sinister, amely nem igaz történet (de még csak annak sincs beállítva), nem remake, reboot, folytatás, könyvadaptáció, hanem eredeti ötlet, amely ha nem is váltja meg a műfajt és emeli azt magasabb szintekre, de alapos kis hidegrázást okozott néhány évvel ezelőtt.


Már maga az alapfelütés is látszólag egy klisévasútra invitál minket: Ellison Oswalt (Ethan Hawke) író egy kisvárosi házba költözik családjával. A férfi munkássága arról ismert, hogy regényei amolyan true crime könyvek, megtörtént haláleseteknek jár utána és írja meg történetüket. Ez a költözés sem véletlen: annak idején egy komplett családot akasztottak fel a ház udvarán álló fára. Ellison hamar munkához lát, azonban a padláson egy dobozt talál, benne régi filmtekercsekkel, amelyekre mind, egytől egyig szörnyű gyilkosságok vannak felvéve. A férfi addig-addig tanulmányozza ezeket a borzalmakat, mígnem felfedez egy közös pontot mindegyik filmen, amely ott bújik meg a háttérben.

Az azóta Marvel-rendezők sorát erősítő rendező, Scott Derrickson csinált korábban Hellraiser-folytatást, ördögöt űzött Emily Rose üdvéért, sőt, még a The Day the Earth Stood Still remake is neki köszönhető - már amennyiben köszönhető. 2012-ben a Sinisterrel sikerült olyan horrort összehoznia, amely elhiteti veled, hogy megint egy lerágott csonttal lesz dolgod, olyan filmmel, amit nagy valószínűséggel láttál már és a könyöködön jön ki, ám amikor nem számítasz rá, a meglepetés erejével kezd el borzongatni, és amire észbe kapsz, már fojtogat az atmoszférájával, a főhőssel együtt elszörnyülködve nézed a brutális super 8 filmtekercseket (fűnyírós szkeccs, aztakurva!), és egyre kíváncsibb vagy, ki vagy mi a fene ez a Bughuul, aki (vagy ami) mindezért felelős?


A Sinistert amennyire rossz nézni, annyira nem tudod elereszteni, visz magával a rejtély, de nem hagy nyugodtan hátradőlni egy pillanatra sem. Egy, maximum két nagyon tucat jump scare lett belecsempészve csupán, szerencsére Derrickson nem erre alapozta filmjét. Helyette a velőtrázó, libabőrt okozó, nyugtalanító hangulattal borzongatja nézőjét. Ennek okán a film nem szalad előre sebes tempóban, néha picit leül, elidőz, ám ezen pillanatokban is kiválóan operál a csenddel, mint hangulatfokozó eszközzel.

De nem hibátlan ez a film sem, erről pedig a befejezés tehet: nem lett kínos, sem vállalhatatlanul rossz, egész egyszerűen egy ilyen kegyetlen trip után sokkal erősebb zárásra számít az ember. De még így is sikerül annyi mindent adnia, hogy a Sinister joggal érdemli ki az elmúlt évek egyik legjobb horrorcsemegéje címet. Ha pedig figyelembe vesszük a 2012-es horror felhozatalt, az év legjobb borzongását kétségkívül Derrickson szállította.


2 megjegyzés:

  1. Most láttad először? :O Az meglepne, de ha mégis akkor meg is vagyok lepve :D Amúgy nagyon bírom, beteg jó hangulata van, plusz nálam az egyik legjobb horror soundtrack evör. Azok az ambient témák, brrr.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem most, már volt újrázva is, ez a bejegyzés pedig azóta félkész állapotban hevert a piszkozatok között :) Amúgy igen, a zenét kifelejtettem, nagyon erősen hozzáad.

      Törlés

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.