Top 10: Kedvenc képregény-adaptációk

A képregényfilmek aranykora zajlik már jó pár éve, két-három havonta érkezik egy-egy újabb adaptáció, és még mindig elképesztő rajongótáborral bírnak. Geekeké a világ, nincs mese. Nem mehettem el az mellett, hogy összegyűjtsem én is a tíz, kedvenc képregény-adaptációmat. Bár sokan a képregényfilmeket egyenesen a szuperhősökkel azonosítják, én azért kitartottam amellett, hogy ez nem mindig van így, ezáltal a lista is színesebb lett, mintha csak álarcos igazságosztók szerepelnének benne. Ahogy azt szoktam mondani, a lista szigorúan szubjektív.



10. Erőszakos múlt / A History of Violence

Mit tehet az a kisvárosi kávézós, aki lehentel egy bűnbandát és az újságok címlapjára kerül hőstette miatt? Jelen esetben emberünk jobban tette volna, ha meghúzza magát, hiszen megtalálja őt a múlt néhány sötét alakja, akik elől ebbe az isten háta mögötti közösségbe vonult vissza. David Cronenberg filmje bitang erős, és bár nehezen halad egyről a kettőre, mégis, ahogy lepergett az utolsó képkocka, tudatosul csak bennünk, hogy valami olyat láttunk, amit eddig még talán soha.


9. A holló / The Crow

A holló valószínűleg a Kedvenc Bosszúfilmek listámon is szerepelne: Eric Draven-t és menyasszonyát egy utcai banda támadja meg, amelybe mindketten belehalnak, ám egy évvel később Eric visszatér a síron túlról és k.e.gy.e.t.l.e.n. bosszút áll. A méltán híres film nem csak Brandon Lee tragikus halála miatt vált kultusszá, hanem mert egész egyszerűen megérdemli.


8. Vasember / Iron Man

Ugyan mára már teljes csömöröm lett attól, amit a Marvel csinál (Civil War-t szerintem már meg sem nézem...), de a Vasember első része még mindig egy elképesztően jól összerakott mozi. Toborozhatnak össze 50 hőst egy filmbe, felrobbanhat a fél világ, kifolyhat a szemünk a zöld háttérre rávetített animációktól, de az, amit Robert Downey Jr. leművel ebben a két órában, azt sosem fogják überelni.


7. A kárhozat útja / Road to Perdition

Michael Sullivan gyermekei előtt titkolva dolgozik bérgyilkosként, ám egy alkalommal fia kifigyeli, mivel is foglalkozik édesapja. Innen kezd érdekessé válni a történt. A kárhozat útja egy igen erős darab, Sam Mendes talán egyik legjobb filmje, amelyben Tom Hanks (szokás szerint) zseniálisat alakít.


6. Ha/Ver / Kick-Ass

Matthew Vaughn, Matthew Vaughn, Matthew Vaughn! Igen, ő az az ember, aki nélkül szegényebb lenne a filmtörténelem, erre pedig egyik legjobb példa a Kick/Ass. Egy maximálisan üdítő szórakozás, képes feltornászni az adrenalin-szintet, miközben dőlsz a poénokon. Kevés olyan (utálom ezt a szót, de) feelgood produkció születik, amely ennyire szórakoztató, pofátlan és véres. Nem, a Deadpool-t nem szerettem annyira.


5. Scott Pilgrim a világ ellen / Scott Pilgrim vs. the World

Az a bizonyos geek-film! A Scott Pilgrim egyszerre film és videójáték, egyszerre egy üdítő élmény és kreatív megvalósítás. Scott, aki megismerkedik Ramona Flower-rel, ám ahhoz, hogy összejöhessen a lánnyal, meg kell küzdenie annak hét gonosz exével. A film főleg vizuális poénokkal operál, ehhez pedig keresve sem tudtak volna jobb rendezőt találni, mint Edgar Wright.


4. Batman: Kezdődik / Batman Begins

Azon szűk réteg közé tartozom, akik szerint a Begins jobb, mint a The Dark Knight. Szeretem azt is, de látom a sok-sok hibáját, főleg azt, hogy míg az egy Joker-film, addig Nolan trilógiájának első része az igazi Batman történet. Igen, a kezdeteket láthatjuk, az első bénázásokat, illetve azt, hogyan lett Batman az, ami.


3. Watchmen - Az Őrzők

Snyder filmjét lehet szeretni vagy utálni, én egyszerűen imádom. A képregény is megvan itthon, kétszer olvastam, és igen, eleinte kicsit lecsökkentette a film iránti rajongásom, de ezt ennél jobban egyszerűen nem lehetett volna megcsinálni. Egy olyan történetet láthatunk, amelyben az álarcos igazságosztók már rég visszavonultak egy ellenük kiszabott törvény miatt - egyedül Rorschach akítv még, emiatt körözik. Miután volt "kollégáját", a Komédiást meggyilkolják, a maszkos férfi összeesküvést kezd sejteni a háttérben.


2. Sin City - A bűn városa

Úgy gondolom, nem kell különösebben magyarázni: a Sin City mind stílusában, mind hangulatában zseniális darab. Maximálisan hű a képregényhez, noha ez a lista nem arról szólt, mennyire igazodnak a filmek az alapanyaghoz, ez valahol mégis hatalmas erény Robert Rodriguez modern klasszikusának.


1. Oldboy

Sok olyan lista van, ahol nálam az Oldboy végezné, és bizony itt is ez tarolt. Felesleges magyarázni, aki látta, az tudja miről beszélek, aki pedig még nem, az tudja a dolgát. Ha lehet, messzire kerüljétek az amerikai újragondolást!


Megjegyzések

  1. Jóféle-jóféle! Nálam olyan hülye rendszer van, hogy az Oldboy all time top 10 film, de képregényfilmek közül a Watchmen meg a Sin City előrébb lenne :D. A Civil Warnak szerintem adj egy esélyt, nekem nagyon bejött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Kapni fog majd egy esélyt, az idei szuperhősfilmek még terítékre kerülnek. Igen, igen, ha nagyon (értsd: NAGYON) ráérek, még a bővített BvS is :P

      Törlés

Megjegyzés küldése

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Közelebb / Closer [2004]

Halálos hallgatás / Dead Silence [2007]