Star wars II. rész - A klónok támadása / Star Wars: Episode II - Attack of the Clones [2002]

Tíz év telt el a Baljós árnyak eseményei óta. Miután a Naboo volt királynője, Amidala ellen merényletet kísérelnek meg, Obi-Wan Kenobi indul útnak, hogy kiderítse, kinek állt szándékában meggyilkolni Padmét. Lassan körvonalazódik előtte, hogy a Köztársaságból valaki kérésére klónhadsereget készítettek a Kamino bolygón, méghozzá a fejvadász Jango Fett-ből. Miközben Kenobi teszi a dolgát, Anakin feladata, hogy Amidalára vigyázzon, akik szépen, lassan egymásba is habarodnak.

A trilógia középső darabja ugyan jobban működik, mint az első rész tette néhány évvel előtte, de a fő probléma az, hogy megint George Lucas vezényelte le az egészet. Kellett egy film, amelyben Anakinon már megvillannak a romlás első jelei, amelyben románc alakul ki közte és Padmé között, de, hogy kicsit érdekesebb legyen a dolog, még beiktattak egy mini előzményt a Fett-családról.

Oké, aláírom, hogy ez így még működhetne is úgy, hogy ne tűnjön egy szimpla töltelék epizódnak, de sajnos A klónok támadása baromira szétesős darab. Akárhányszor sikerül berobbantani a cselekményt úgy, hogy elkapjuk a fonalat, máris megszakítják nekünk a bimbódzó szerelmi szállal, amelynek párbeszédei, valamint teljesen giccses mellékzöngéi még a legótvarabb romantikus filmet is átértékelik. Nem vicc, egyszerűen rossz hallgatni azokat a dialógusokat, amelyeket Anakin és Amidala szórnak egymásnak oda és vissza, miközben például egy rét közepén ülnek, amelyet minden oldalról vízesések vesznek körül. Már csak egy szivárvány hiányzik a fejük felől, amelyen baktat egy unikornis.

A másik hatalmas hátulütője a filmnek: Hayden Christensen. Az van, hogy Jake Lloyd röhejes alakítása után Hayden azért valamivel (hangsúlyozom: valamivel!) jobb, és ő már nem is egy gyerekszínész, de egyszerűen képtelenség komolyan venni. Főleg, amikor éppen nagyon dühösen próbál nézni, de ezt a pillanatot még a The Imperial March hirtelen felcsendülése sem volt képes fokozni. Értettük az utalást, züllik a srác, de nem hittem el neki. Szerencsére ezúttal egy nagyon is hiteles gonoszt sikerült összehozni, méghozzá Dooku gróf személyében, a zseniális Christopher Lee alakításában - a probléma az, hogy akármennyire is tekintélyt parancsoló karakterről van szó, némileg a háttérbe lett szorítva.

Továbbá el kell ismerni, hogy a fináléban leművelt nagy banzáj az arénában minden volt, csak nem unalmas. De mindez még nagyon kevés ahhoz, hogy egy igazi Star Wars-élményben legyen részünk. Ugyanaz jött be ezúttal is, mint a Baljós árnyak esetében: hiába tanultak a sok kritikából, sajnos még így is csak egy olyan epizódot kaptunk, amely nagyon görcsösen próbál előzményként érvényesülni.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.